2008. október 13., hétfő

Trolibusz: 75 év

Kezdjük az elején. 1933 december 16-án indult meg az óbudai trolibusz közlekedés. A vonal nagyjából a mai 1-es villamos végállomástól az óbudai temetőig tartott és 1944-ig üzemelt, a háborús károk azonban véget vetettek a vonalnak. 1949 decemberében Sztálin 70. születésnapján indult meg a forgalom a 70-es vonalon és azóta is üzemel. A belvárosi szűk utcák villamosai eltűntek, helyettük jött a trolibusz, aztán majdnem el is tűnt, de az olajválság közbeszólt és maradt a troli. Mindezek mellett jövője még mindig kicsit ingatag lábakon áll.

Az utóbbi időben kis szériák vásárlása (és a pénzhiány) jellemzi a troli ágazatot. 15 darab Ikarus 435T troli melyek felújításaival megtorpantak, majdnem kész gépek várnak arra, hogy újra forgalomba állhassanak. 2002-ben 15 darab Ik. 412T-t szerzett be a cég melynek jelenleg a harmada kiadhatatlan, különféle sérülésekkel állnak. Az egyetlen Ik 411T miután pár hete véletlenül sikerült fotóznom a hírek szerint megint áll. A Ganz-Transelektro csődje miatt pedig mindösszesen 16 új, alacsonypadlós Solaris kocsi érkezett, mondanom se kell... ezek közül is van amelyik áll. Miközben a Ziu troliknak már rég nem kéne közlekedniük, számuk így is csökken, csak nincs utánpótlás.

Ezek után mondom azt, hogy: szombaton ünnepelni gyűltünk össze és köszönhetően sok ember munkájának egy felejthetetlen napban volt része azoknak akik ellátogattak a Pongrác úti telepre.
A két képen a szentendrei múzeum lakója, az egyetlen megmaradt Ziu5-ös trolink látható. Igen, mozgásban! Sokak több éves álma teljesült azzal, hogy újra utasokat szállított ez az öreg szovjet gép, becenevén Szuszi. Vicces nevét annak köszönheti, hogy levegős kormányrásegítése van és minden mozdulatnál szuszog :) Az öreg masina nem bírta ki műszaki hiba nélkül a napot, egyszer alattam purcant ki, de a szakértő kezeknek hála egész nap rótta a köröket a telep és Stadionok közt. Egy 40 éves, múzeumban porosodó géptől szép teljesítmény.

A nap másik szenzációja az első 200-as sorozató Ikarusból készült troli a 'hatszázaska' volt. Ziu 5 lelke van, igaz rosszabb hangja van neki. Gondolom ezen még lehet javítani. Felújítását tavaly végezték, látható volt már ő is Szentendrén. A képen Stadionoknál veszi fel utasait, mint látszik egész nap nagy forgalma volt ezeknek a telepi járatoknak. Reggel az ígért Solaris helyett a 204-es GVM járt, de az öreg vasak és egy váltó hiba miatt volt, hogy busz közlekedett. Később a Solaris megmutatta, hogy képes a dróttól függetlenül is közlekedni.

A szegediek Citaro trolija is besegített a telepi járaton. A képen a fotósok kedvéért 75-ösként pózol. Részben miatta több szegedi is érkezett erre a napra :)

Meg kell, hogy valljam.. eddig kicsit kerültem a BKV-s nyílt napokat. Most viszont nem kellett csalódnom ugyanis sikerült megtalálnia a szervezőknek az egyensúlyt az ugrálóváras majális hangulat és a szakmaibb rész közt. Az egyik csarnokban több típus, köztük a ritkán elcsíphető két tanuló Ziu várta az érdeklődőket. Képes tabló és több kiállított motor, hajtásrendszer és egyébb, máskor nem látható alkatrész tette színessé az összhangot. Mindezek mellett több ember is készségesen várta az érdeklődők kérdéseit a kiállított tárgyakkal kapcsolatban.

Ikarus 435T vontatómotor, külön az álló és forgórész, és Ziu 9 motor egyben. Egy trolis váltó (ritkán látni őket közelről) és egy szedő 'feje'.

Egy Ziu 9-es szervókontrollere. Ha a jármű meneten van ez kapcsolja ki fokozatosan az ellenállásokat (nagyon rövid tömören). Közönhetően pár ügyes kéznek ez a szerkezet folyamatosan kapcsolgatta a fokozatokat majd 'kiejtett'.

Forgács Gábor humorista szórakoztatta a közönséget a színpadi műsorszámok átvezetéseként. BKV kvízt vezetett amivel BKV-s ajándéktárgyakat nyerhettek a szerencsések :) Az operett nekem kicsit zavaró volt még háttérzeneként is, azonban a nap végén jól esett egy kis ragtime a trolik tetejének tanulmányozása közben.

Egy Ikarus 412-es tetőberendezései, egy másik csarnokban. És jöjjön a zárókép:

Vasárnap trolis felvonulás volt, azon nem vettem részt, de mivel ilyen sokrétű volt a szombati program nem is bánom. Remélem a most hosszabb idő után előkerült nosztalgia járművek nem tűnnek el, s fognak újra évekig porosodni a múzeumban hanem lesz még lehetőség utazni velük a közelebbi jövőben. Talán hamarosan már a 840-es, jelenleg még tanuló Ziu-val körözhetünk megemlékezvén a típusról. Sajnos ez kevésbé közeli..
Köszönet a BKV Zrt-nek, a résztvevő trolis dolgozóknak és a Szegedi Közlekedési Kft-nek a programért a lebonyolításért és a vendég troliért, valamint a sok érdeklődőnek akik időről-időre igazolják, hogy igenis van igény az ilyen rendezvényekre!

Nincsenek megjegyzések: