2008. július 24., csütörtök

Kraków 2008

A Bem József EC, valahol Szlovákiában egy meglehetősen borongós pénteki napon. Tavaly ugyanekkor 40-fok fölött járt a hőmérséklet, most kabát nélkül nem mert elindulni senki. Hidasnémetiig a MÁV-Trakció 1043-as pályaszámú Szilije cibálta 3 PKP-s IC kocsiból álló szerelvényét, majd szlovák testvére váltotta és visszasoroztak a vonatba egy másodosztályú kocsit is.

Következő megállónk Plaveč, leánykori nevén Palocsa. Az első képen 362-es sorozatú szlovák mozdonyuk egy 840-es sorozatú dízel motorvonat. Ezen gép első ránézésre egy Stadler GTW sorozatú motorvonatra hasonlít, másodikra is.. majd az ember utánanéz és kiderül, hogy a ŽOS Vrútky - Stadler.. a GTW sorozatra jellemzően itt is a középső egységben található a hajtásrendszer, amelyre "támaszkodik" a többi járműrész. A szerelvény így is teljes hosszában átjárható.

Következő napunkat a Podgórze kocsiszínben kezdtük.. a lengyel villamosgyártás "remeke" a Kostal. A mi Tátra villamosainknál egyszerűbb kostrukció, s eredete is a ČKD-hoz vezethető vissza, ugyanis miután a terveket nem tudták megvásárolni a lengyelek vettek két T1-est, amik alapján megszületett a 13N típus. Természetesen ők is fejlesztettek és megszületett a tucatnyi lengyel villamosos város legmeghatározóbb típusa a Konstal 150Na. Jelenleg Krakkóban alig 250 darab van a típusból ami a tervek szerint 2010-re már kevesebb mint 200 lesz.

Bombardier NGT6 (Flexity Classic). 1999 és 2008 tavasza között 50 darabot vett a típusból a város. Összesen három széria érkezett, az első 14 darabos volt, a második 12 darabos immár az NGT6/2 névre hallgat és a magaspadlós részre kapott egy ajtót, a harmadik széria (24. darab) pedig új homlokfalat és más színtervet kapott. A villamosok 65%-ban alacsonypadlósak, sok ülőhely van bennük ami ha több az utas kicsit szűkössé teszi a járművet.

A régi és az új mosó. Az új olyannyira új, hogy a látogatásunk előtti napon, pénteken hajtott át rajta az első villamos. Ottlétünkkor a gyártó cég emberei végezték a finomhangolást.

A kocsiszín és az MPK forgalomirányító központja között társaságunk egy Sanok/Graz SN1-es típusú nosztalicska trammal tette meg az utat. Krakkóban 1913 január 17-én indult meg a normál nyomtávú villamosközlekedés felváltva az 1901 óta 900 mm-es nyomtávon működőt. Ekkor rendelt a város 20 ilyen kocsit. Az első 10 darab 1912-'13 míg a második 1913-'14-ben érkezett meg a városba és egészen 1969 szolgáltak. A 37-es pályaszámú SN1-est 1995-ben újították fel. Érdemes megfigyelni az oldalán a monarchia idejéből származó I. és II. osztályú jelölést.

A második és az 50. egyben jelenleg utolsó krakkói NGT6-os villamos. Jól látszik a változás a szériák között. A Krakbud hirdetés ne zavarjon meg senkit :) Sajnos ekkor már a felhők uralták az eget, így felpattantam egy hármas Konstal szerelvényre.. és útközben meg is érkezett egy jókora zápor. A második kép már eső után, a Plac Centralny-n készült. Ha nem egy rendkívüli menet lenne nem is tettem volna fel ide, azonban itt egy MAN GT6-os vontatja szedőtöréses típustársát a Nova Hutai kocsiszín felé. Ezekkel a MAN villamosokkal a fiatalabb, de korszerűtlenebb Konstal villamosaik kiváltását a '90-es években kezdték meg.

Még távolabb mindentől, a vasmű oldalában fut a 15/21-es villamos. A pályasebesség 30 km/h között ingadozik, az utasok száma nem éri el a 30-at.. Koksochemia megálló felé repesztő MAN, a végállomáson pedig E1 GT6 együttállás fogadott. Nowa Huta városrészt ez a két típus uralja főként. Az E1-es tramokat 2004 óta Bécsből veszik használtan, több helyen a hozzájuk tartozó c3-as pótkocsival közlekednek. Jelenleg majdnem 40 E1 közlekedik a városban, 2010-re további két tucatnyi várható még.

Egy újabb használt típus, ismét Nürnbergből.. illetve ő, 3304 eredetileg esseni, keskeny nyomtávú M8S típusú. Nürnbergi társai alacsonypadlós középrészükkel az N8S-NF típusnevet viselik. Düwag gyártmány, a mi 'hannoveri' típusunk kortársa, ami látszik is rajta. A jövőben nagyobb számban fognak megjelenni krakkó utcáin. Még egy különlegességük van, Krakkóban minden villamos egy vezetőállással és egy oldali ajtóval közlekedik, kivéve az N8S-eket amik a kétoldali két vezetőállásos villamosok így megfelelnek például a hurok nélkül maradt szakaszokon való pótlásra. A kép a látszat ellenére a 20-as villamos Kopiec Wandy végállomásán készült, ahol semmi keresnivalója a 10-esnek.

A Józefa Dietla út egy részének lezárása miatt terelt útvonalon közlekedő 19-es villamos a Monte Cassino úton. Ha egy viszonylat terelten közlekedik a viszonylatszám a villamosok elején és a megállókban sárga színnel van jelölve. Az elmúlt években folyamatosan zajlanak a leromlott állapotú hálózat egyes részeinek felújításai, így mostanra egyre kevesebb a rossz pálya a városban. Mivel igazi villamoshálózatról beszélhetünk, vágánykapcsolatokkal, viszonylag párhuzamos alternatív lehetőségekkel ezért egy-egy vágányzárkor lehetséges a viszonylatokat terelten közlekedtetni.

Ez a jelenlegi hálózat térképe. A pirossal jelölt szakasz a belvárosi 'ring' alatt a jelenleg felújítás alatt álló rész, a szürkével jelölt vonalak a jövőbeli fejlesztési tervek, illetve a Rondo Mogilskie és a Politechnika között pirossal jelölt vonalszakasz jelenleg készül éppen. Krakkóban elsőként itt lesz mélyvezetésű villamospálya ami a főpályaudvar vágányai alatt is végigmegy. A hálózatfejlesztés és a Konstal villamosok fokozatos kivonása miatt vesz a város jelenleg többféle használt villamost, persze míg nincs pénzük új járművekre.

Vasárnap.. és ha vasárnap akkor nullás villamos. Krakkóban ugyanis nyáron minden vasárnap közlekedik az 0 jelzésű járat Cichy Kącik végállomásról. Tesz egy kört a történelmi belvárost körülölelő 'ringen' és visszatér kiindulópontjára. Vonali 'végállomása' a Főposta (Poczta Główna) ahol csak utascserényi időre áll meg. A vonal hossza Cichy Kąciktól Cichy Kącikig kicsit több mint 11 kilométer és nagyjából negyven percenként indul onnan. Ezen a napon egy 1939-es gyártású Sanok SN2-es járt rajta. A típus 18 tagja '76-ig volt forgalomban, ezt '91-ben újították fel. A hozzá tartozó PN2-es pótkocsit a főtéren sikerült megörökítenem.

Három végállomás. Az első képen Biezanów nowy, a másodikon Mistrzejowice ami a 9-es villamossal 20 kilométerre van Biezanówtól. A harmadik képen pedig Walcownia, újabb 9 kilométerrel arrébb, ismét a vasgyár oldalában vagyunk, csak épp a másikon. Konstal, NGT6, MAN GT6 és E1.

Két kép a 'ringről'. A vasárnap csak kettes egységben küzlekedő 4-es villamos és a nosztalgia. Másnap az eső miatt már nem indultam el villamosozni, amúgy is bejártam addigra már az egész hálózatot. Hazafelé a Bem EC-n elgyötörten vártuk a hazaérkezést..

2008. július 17., csütörtök

BKV teszt: 'Molitusbus' S91

Mint arról magam is beszámoltam az Ikarus EAG gyárat decemberben elhagyta utolsó három busza, a francia tulajdonos nem számolt a gyárral tovább. Azonban az EAG midi buszainak piaca továbbra is megvan például Görögországban, Lettorszában Norvágiában... 2008 első felében már kész is lett az E91-es típus utódja, az S91 ami le se tagadhatja, hogy az Ikarusban munka nélkül maradt buszosok terméke. A háttérben az amúgy klímákkal foglalkozó Webasto Hungária és a múlt év végén alakult Molitus valamint a Rába áll. A Rába felel az alvázért, a Molitus a felépítmény tervezéséért míg a karosszálás a Webastonál történt.

A BKV-nál az S91-essel a nem túl nagy népszerűségnek örvendő Ikarus 405-ös sorozat leharcolt tagjait lehetne leváltani, melyek ma többek között a turisták által gyakran használt Várbusz (a teszt idején még 10-es, 2008. szeptember 6. óta 16A jelzésű busz) vonalán közlekednek. Márciusban az Iveco Daily kisteherató típusának midibusszá alakított változata rótta köreit a viszonylaton, májusban egy Kutsentis City (Volkswagen) midi majd most legkomolyabb "versenyzőként" az S91-es.

Hogy a BKV mikor jut el addig, hogy tesztelgetés helyett váráslásra adja a fejét jó kérdés, azonban súlyos mivel jónéhány selejtezésre érett Ikarus szaladgál még mindig a város utcáin. Hogy milyen buszt vesz a cég ha vesz, ki tudja.. ez a típus azonban talán az egyik legjobb a midi kategóriában..

2010 november: A BKV tavaly nyáron írta ki midi tenderét. A tender győztese pedig a nemzetközi komfortbuszokat üzemeltető magyar Orangeways lett, 40 Webasto S91-es típusú busszal. Ennek köszönhetően két év múltán megkezdődhet az S91-es széria sorozatgyártása.

2011 július: A bejegyzés elkészülte óta három év telt el, a BKV-nál újra S91 teszt folyik. Már más bejegyzésben írtam azóta, de a midi tenderből végül semmi nem lett. Az aktuális teszttel hamarosan jelentkezem.