2009. március 26., csütörtök

Tanulók

Itt a tavasz (elvileg). Zúgnak a statikusátalakítók. Kirajzottak a tanulók :) ...jelentős túlzással kezdhetném így is a bejegyzést. Pár hete volt Combino és csatolt Ganz tanfolyam, ennek örömére egy az 1-esen cirkáló csatolt szerelvényt sikerült is megörökítenem.

7671 a Határ útnál. Nem ígérgetek, úgy is a lustaság győz, de róla a közeljövőben még valószínű lesz bejegyzés. (nem nagyon lett..)

A képeket mint látszik borongóssági sorrendben hozom. A tanuló Tátra viszont mai, a Sport utcából (Hungária kocsiszín előtt). A "XVI. Keressük a BKV legjobb felszíni tömegközlekedési járművezetőjét" vetélkedő Villamos Forgalmi Főmérnökség szintű forduló, gyakorlati versenyén vesz részt éppen.

Friss: másnap a versenyen 1535 vett részt.

Még frissebb (ápr. eleje): A két tanuló Ziu 9-es is járja köreit a városban. Bónuszként :)


2009. március 11., szerda

Északi vasúti,újra

Októberben már türelmetlenül mászkáltam az Újpesti (Északi) vasúti (összekötő) hídnál. Azt hittem hamarosan gyalogosan is átkelhetek. Mikor januárban visszatértem ez a kép fogadott, illetve egy tábla mely szerint a járda előreláthatólag 2009 tavaszáig lesz lezárva. A járda átadásának eredeti céldátuma 2008. november 10 volt, de ezt azóta már talán mindenki el is felejtette. Most, vagyis pár napja meglepetten olvastam a MÁV közleményét miszerint:

Az Északi összekötő vasúti híd felújítási munkálatainak befejezéséhez, a kivitelező kérésére, továbbra is folytatódik a vasúti híd részleges lezárása. Március 20-tól május 24-ig a hétvégi napokon (kivéve március 27-29., április 10-12., május 1-3.) Óbuda és a Nyugati pályaudvar között ezen időszakban a vasúti forgalom szünetel!

Erre bizony nem számítottam már... újra lesz Desiro a Margit hídnál. Nem ígérem biztosra, de igyekszem majd legalább egy-két képet lőni ha már nyáron elszalasztottam az alkalmat. Ez viszont azt is jelenti, hogy az a 2009 tavasza is inkább 2009 június lesz. Alig pár hónap késedelem...A minap sikerült végre elolvasnom az [origo] egy augusztusi cikkét miszerint a Közlekedési Múzeum egy 12 méteres darabot megvett a régi hídból és majd a Vasúttörténeti Parkban fog kiállítani. Mivel a híd darabjait egyébként uszályon vitték le Csepelre és bontották szét, csak ez az egy maradt a hídnál, úgyhogy van egy olyan érzésem, hogy ez lesz kiállítási tárgy. Ebben vajon valaki meg tud erősíteni?

Friss: Harmadik helyén a vasúti híd (2009. dec, iho.hu)