2009. május 18., hétfő

UV forgatáshoz

Az utóbbi időben meglehetősen ritkán látni a fővárosi síneken a lassan már két éve nyugdíjba vonult UV típust. Múlt hétfőn egy kétkocsis szerelvény tartott zuglói 'otthonából' Budára, majd onnan Kamaraerdőbe ahol a Magyar Televízión futó Most a Buday! című főzőműsor felvételén segédkezett. A műsor vendége Megasztáros pacsirtánk, Varga Pisti volt. Akit érdekel mi készült az UV-n kapcsoljon az m1-re május 23-án, szombaton 11:30-kor.

Tátra, UV és Ganz. A budai villamosközlekedés három meghatározó típusa a Bocskai útnál.

Kamaraerdő ferencvárosi tanuló villamossal. Szintén múlt heti, bár nem hétfői. Egy hétre ugyanis Budára költözött a két tanuló Ganz, 7671 és 1305, hogy a most végző tanfolyam 'versenyzői' megismerkedhessenek jövendőbeli vonalaikkal. Hétfőn a Fehérvári út mellé gyűlt fotósok akik délután az UV-t várták, először 1305-öt fotózhatták, majd rögtön utána az UV-t. Mondhatni közlekedési fórumos találkozó volt. Hisz 05-öt Közeg vitte, az UV-t SzFeri, a sínek mellett pedig gyűltek a fotós nickek. Sőt, útközben a csíkos, 7671-is megérkezett az ellenkező irányból.

Hopp, szóval 05-öt akkor pont én vezettem.. :o)

2009. május 14., csütörtök

5 éves a MaViTE - Hannoverivel Budán

Egy újabb év, egy újabb MaViTE különjárat. Míg tavaly Tátra villamosaink 30. évét ünnepeltük, ezúttal május 9-én az egyesület ötödik születésnapja adta az indokot egy újabb villamosozáshoz. Ezúttal két Hannoveriként közismert, TW6000-es típusú síndöcögénnyel tettünk rendhagyó utazást Budán. Mivel a típus az elmúlt évek során csak a Pesti oldal vonalain járt, sokakat érdekelt miként is bizonyít a Duna túlpartján. Képemen a négyeshatos elágazásánál látható a csatolt Hannoveri szerelvény.

A Bocskai úti rendelőintézet elől indult a menet, sajnos elég borongós időben. Csatoltan mentünk Budafok Városház térig, majd vissza a Bocskai útig ahol szétcsatolták a szerelvényt. Ezután a Móricz Zsigmond körtéren át a Villányi út felé folytattuk utunkat. A tavaly épült vágánykapcsolaton először közlekedett villamos utasokkal. Egyelőre azonban nincs sok esély, hogy a rendszeres forgalomban is szerepet kapjon az átkötés. A Budaörsi úttól visszatértünk a Bocskai úthoz, majd a Rakpart felől megérkeztünk a Moszkva térre.

Végre elkezdett sütni a nap. Szerencsénkre a nap hátralévő részében nagyrészt napos is maradt az idő. Az első képen hármas együttállás, míg a másodikon a Szabadság híd lezárása miatt a Moszkva térre terelt 47-es villamossal együtt sütkérezik 1545, aki az első digitális kijelzős a Hannoverik közül.
Villamosunk útban a hegyre. A hegyipálya bizony egy picit nagy falatnak bizonyult, sebességünk a felfelé vezető úton közel sem volt észvesztő :o)

Farkasrét, végállomás. A hurok jövőjével kapcsolatban nem hallani túl sok jót, valószínű hamarosan búcsúzhatunk tőle. Sajnos fent a hegyen a gazban jött ki igazán az allergiám. Ez sajnos nem tett a hangulatomnak, se.

118-as villamos, útban Budagyöngye felé háttérben a Körszállóval. :)

1569 és 1545, különmenetünk két kocsija, ugyanott.. néhány perc eltéréssel. A Hűvösvölgy előtti íveknél járunk. A meredek domboldalon való mászkálásban nekem nagy segítséget nyújtottak a hosszú fűszálak. Amik pár nappal később le lettek vágva :)

Ismét Moszkva tér. 56-os villamosnak álcázva érkezik villamosunk a már nem használt hurokhoz. Majd menetünk két gépe egymás mellé állt. Ezúttal az egykori zugligeti villamosnak álcázza magát 1545.

Ismét a János kórháznál. Majd ismét a Tabánnál, igaz ezúttal fotómegállás keretében a vár alatt.

Ismét a Körúton. Sietős megállás következet a Margitszigetnél. Mikor autók nem voltak a képben akkor két bringás állt be a villamos mögé, mire őket sikerült onnan kiimádkozni addigra pedig végeláthatatlan sorban jöttek az autók és a követő körúti Combino. Végül ezt az autós képet választottam, ez jobban érezteti a megállás hangulatát.

Zárásként tettünk egy 'megeletés' kitérőt a Kossuth térhez a Jászai Mari téri vágánykapcsolaton keresztül. Az első képen az első Ganzzal áll villamosunk a második pedig a Parlement előtti együttállás helyett. Addigra beborult sajnos.. A Blaha Lujza téren ért véget a menet... ott a hosszú 62-es megjelenése óta már nem szokatlan a típus.
Köszönet a napért a szervezőknek!

2009. május 5., kedd

30 éves a szegedi troli

Ismét Szeged, ismét nyílt nap.. ezúttal trolibusz évfordulóval egybekötve. 1979. április 29-én indult meg a városban a trolibusz közlekedés, elsőként vidéken. Képemen a 12-es nosztalgia döcögény, mely a borongós, őszi 100. éves villamos évfordulón mutatkozott be. Most ismét utazhattam vele.
A villamos kocsiszín ezúttal kisebb szerepet kapott a nyílt nap programjában. Az érdeklődők között több civil volt mint az elmúlt években, Pestről azonban kevés közlekedésbarát érkezett. A képen a 107-es pályaszámú potsdami Tatra KT4-es látható. Elvileg 10-12 újabb használt jármű beszerzéséről lehet hallani, azonban csak kettő érkezett meg eddig. A második képen a 207-es gép beltere, vázig bontva.

Az elmúlt évekkel ellentétben idén a Szeged Airportra is ellátogattam, mivel még soha nem jártam ott. A reptér üzemeltetője szintén az SZKT. A képen a több mint egy kilométer hosszú kifutón, nagy zoommal lekapva egy Cessna C-172-es, mely egy szegedi cég tulajdona.

A reptér tűzoltói demonstrálták tűzoltó kocsijuk teljesítményét, majd szétszéledt a társaság a különféle gépek közt. A második képen egy Antonov AN-2 mely a háború utáni szovjet repülőgép tervezés remeke.
Ugrunk térben és időben. Megérkeztünk a nyílt nap központi helyszínéhez a troli telephez.

A nagyprojekt keretében bővült a Csáky utcai trolibusztelep. Mivel a jövőben a jelenleginél több troli fogja járni a szegedi utcákat, szükséges volt egy új csarnok építése. Ha minden igaz idén megépül a villamos kocsiszín és ezen telep közti összekötő vágányzat ezért jelentek meg a semmiből induló villamos sínek. A képen a piros Ikarus 311-essel pesti trolisok, a T.O.SZ.E. tagjai érkeztek.
Két helyben fabrikált troli. Az ARC trolik a jövőbeni troli tender egyik indulói lehetnek, ehhez készült el egy prototípus jármű az SZKT-nál, az Ikarus 60T pedig a fővárosból került Szegedre. Felújítása után ha igaz, itt lesz nosztalgia jármű, azonban reméljük Pesten is lehet majd vele találkozni.

Költöző Skodák. Öt Skoda 21Ab típusú busz álldogált a telepen akikből később, ha minden jól megy Skoda 21-Tr12 trolik lesznek. Kék-fehér színekben pedig T-705-ös, aki egykor a cseh Ústí nad Labem városában járt. Most felújítás után a bulgáriai Haskovoba tart.
A telepen a helyi és vendég trolikon túl az SZKT omnibusza is rótta köreit.

Debreceni MAZ 103T, Ganz Skoda hajtással.. mellette pedig a szentendrei BKV múzeum Ziu 5-öse. A MAZ tréleren érkezett, a Solaris a második képen azonban saját lábán tette meg a Debrecen-Szeged távot.

A Kőbányai garázsban tartott nyílt naphoz hasonlóan az egyetlen Ikarus 260T trolink is résztvevője volt a rendezvénynek. 505 azonban csak színében látszik Pestinek. Ő egy Ikarus, Ziu 9 hajtásrendszerrel. Tavaly újult meg, ekkor kapta vissza zöld-fehér festése helyett a pirosat. Az SZKT nosztalgia járműve, vasárnaponként a 9-es vonalon teljesít szolgálatot.
A nap záróeseménye a trolibusz felvonulás volt. Fotóhely Újszegeden akadt, itt összeverődött egy pár fős közlekedésbarát tárasaság. Sajnos azonban kiderült, hogy nem itt kellett volna várni a menetet, mellesleg kicsit jobban szervezett is lehetett volna az esemény. No mindegy.. a felvezető T-707 volt aki az alkalom tiszteletére alkalmi köntösben járt. Ugyanott  a fővároi Ziu 5.
A híd túloldalán talán jobb képek sikerültek volna. A Novotelhez közel is próbálkoztunk, de azokat most mellőzöm. Zárjunk..
Két sárga síndöcögénnyel búcsúzom egy időre a várostól. Köszönet az SZKT-nak és külön minden résztvevő trolisnak.