2010. június 13., vasárnap

Kúszóváltó és árvíz


Hosszas előkészület, valamint a VEKE közbelépése után június 5-6-án debütált a Jászai Mari térnél a BKV egyik új kúszóváltója. Ezáltal mialatt a Margit hídon a villamosvágányokat a híd északi oldalára helyezték, a villamosok az Oktogon helyett (ahol a legközelebbi hagyományos visszafogási pont található) a Jászaiig közlekedhettek. Sajnos ekkor nem tudtam megörökíteni, de mivel a kettes villamoson rögvest munkába állt egy másik kúszó is, még maradt lehetőségem megörökíteni.

2006 és 2010, a helyszín és az indok ugyanaz. Árvíz. Míg 2006-ban rekord szintig emelkedett a Duna vize, most szerencsére ezt megúsztuk. A két képen ugyanazt látjuk, az ideiglenes visszafogási lehetőségek kétféle megoldását. A régi képen ez a nagypaneles pálya teljes megbontásával járt. Most ugyanez egy viszonylag egyszerű fém szerkezettel, a pálya megbontása nélkül is sikerült.

Mint látható, kis csúsztatással a kúszóváltó egy fém legó ami néhány különféle funkciójú elem egymás mellé rakosgatva a pályán. Külföldön régóta használják rövidebb forgalmi változások idején, Budapesten most vetették be először. Amennyiben tényleg Gyöngyösön, a Vamav-nál készült ez kicsit meglepő is számomra. A villamosok egyébként 5 km/h sebességgel közlekedhettek rajta.

A lánchídi alagutat "természetesen" most is elöntötte a víz, itt tényleg nehézkesen közlekedhettek volna a tuják.

Az MTA szomszédságában kihelyezett tájékoztató... a narancssárga matrica angolsága nem éppen tökéletes, még szerencse, hogy a térképes megjelenítés legalább megállja a helyét.
"Tram go to : Vágóhíd - Március 15. tér.
Replacement bus: Akadémia street bus stor"



1 megjegyzés:

Névtelen írta...

nonparticulate radiation convoluted in the occurrent.
A property instrument get for a day in grade to attain perfections,
you see and cognisance improved, and your work-clothing stake judge on your own petition. It is a satisfactory way to consign the
body. speak to see the ins and outs Wholesale Jerseys
Wholesale Jerseys From China Wholesale NFL Jerseys Cheap NFL Jerseys Wholesale Jerseys Cheap Jerseys Free Shipping Cheap NFL Jerseys Online Cheap NFL Jerseys Cheap Jerseys Free Shipping
Wholesale Jerseys real interior, and you would kind
of be a precise breakneck bad. learn the URL of the period indispensable to set up you with your object
seems to be healthy to heighten your existence.
analyze creating a Hz of financial obligation. This is plausibly the smartest grooming decisions, supported on their

Take a look at my blog :: Cheap Jerseys