2011. július 18., hétfő

Nagyváradi Siemens ULF-ok

Nagyvárad. Hajnal hat körül, Nufarul (Szőlős) végállomáson járunk. A kocsiszín felől kiálló kocsik állnak szoros egymásutánban. Hamarosan megindul az élet a városban. A bevezetőmben is emlegetett lakótelep rengetegben járunk, pár méterre a város végétől. A hurokban 50-es pályaszámon a város első Siemens ULF típusú villamosa. Ultra Low Floor, már a nevében is hordozza büszkeségét a 18 centiméteres padlómagasságot. 2008-2009-ben érkezett a városba 10 ilyen Siemens villamos, meglehetősen kapkodósan (emiatt közel se jó áron).

Nem véletlen, hogy teljesen egyformák ezek a kocsik a bécsi testvéreikkel, hiszen az imént emlegetett sietős beszerzés úgy volt lehetséges, hogy eredetileg Bécs számára készülő kocsikat irányítottak ide. Ezzel az osztrák fővároson kívül Nagyvárad az egyetlen város ahol a típus közlekedik, egyben ezek a villamosok lettek a Romániában futó legmodernebb villamosok. A frissen kialakított füves szakaszon egészen irigylésre méltóan mutat az 51-es kocsi.

A két féle ULF variáns közül Várad a 24 méteres kocsikat kapta, Bécsben járnak jó 10 méterrel hosszabbak is. Ezek már a második gyártási széria gyermekei, utas szemmel legkönnyebben a műanyag ülésekről lehet beazonosítani őket. Jelenleg még(?) korlátozásokkal járnak. Az egyes vonalon az 52-es kocsihoz hasonlóan Pod CFR végállomásig járnak, a vegyiművekig nem engedik őket. Ugyancsak nem találkozhatunk velük a kettes vonalon Ioşia (Őssi) városrész falusias kulisszák közt vezető, ám jócskán leromlott állapotú szakaszán.

Sajnos az 54, 55, 57-es pályaszámok nem kószáltak optikám elé, így a tízből csak hetet sikerült megörökítenem, pedig jelentős részben miattuk töltöttem egy éjszakát buszon:) Az első képen a Lotus bevásárlóközpont nevét viselő megállóban árválkodik az 56-os, a másodikon a Dacia sugárúthoz ereszkedik le a kis dombról az 58-as.

Íme egy beltér fotó, még hajnalban az 50-es kocsiban készült. Kissé rideg színek, műanyag minden felületen. A szűk csuklóalagutak rejtik a szokatlan, függőleges elrendezésű hajtásrendszert. Nem túl finom futású kocsik, de a több helyen közel se tökéletes pálya ellenére egészen elviselhetően haladnak. Az utastájékoztatás is működik rajtuk.

Egyirányú villamoshoz híven a "B végen" nincs vezetőfülke, így ez a rész is az ülőhelyek számát növeli, ezt az 59-es kocsival sikerült szemléltetnem. Az 53-as a Strada Primariei-en kocog a városháza utca felé. Mivel mostanság a történelmi utcanevek használata nem ajánlatos, a román utcanevek tükörferdítésével lepték meg a magyar lakosságot. Ez az utca a magyar Városháza 'ajánlás' ellenére Polgármesteri Hivatal utcaként szerepel a román-magyar utcanév határozóban. Ez csak furcsa, de vajon miként lett Szanatóriumból Szenátus?

Valamiért az 53-ast sikerült legtöbbször lekapnom, itt éppen a nagyállomás megállójában áll. A leharcolt Tátrák mellett üde szürke-piros színfoltot jelentenek ezek a villamosok, természetesen a szolgáltatás színvonalát is nagyban emelik. Néhol meglehetősen furcsán mutatnak ezek a villamosok a romános hangulatú utcarészletek előtt, de amíg a Salgótarjáni utcai hullámvasúton járatnak minden nap Combinóink igazából szavam se lehet. Sok sikert a napi forgalomban az ULF-oknak, garanciájuk lejárta után is :)


2011. július 13., szerda

Új szerzemény a Zách utcában

Szombat (júl. 9) reggel érkezett meg a VJSZ-be az első két MAN (Gräf&Stift) NGE152-es típusú trolibusz mely a BKV meglehetősen siralmas állapotú troliparkját hivatott egy kicsit feljavítani. Érkezésük elsődleges célja természetesen a Ziu9-es szovjet kocsik kiváltása, ami ha a Ganz Transelektro nem csődöl be már megtörténhetett volna.. A Berlintől nem túl távoli Eberswarde volt előző otthonuk ahol 1993 óta szolgált a Budapestre érkező 15 kocsi. Kisebb átalakítások után a Pesten megszokott színekben állnak majd forgalomba, ha sikerül üzem behelyezésüket engedélyezni. Az index.hu cikke szerint ugyanis a törvénygyárosok a trolibuszokról megfeledkeztek. A képen 031-es pályaszámú troli bújik meg az oszlopok mögött.

Eredetileg a Kolozsvári utcai vágányzári munkálatok fotózása miatt jártam erre az Őrházig járó 37-es villamossal, ami a trolitelep melletti töltésen halad. Mindig látni valami érdekeset innen, a selejtezésre/felújításra váró kocsik látványa se ritka sajnos.

2011. július 12., kedd

Semmering vasút, alagutak és vidauktok..

Június 12-én indultunk neki a MÁV Nosztalgia élményvonatával Ausztriába. A Zau[:ber:]bergi lanovka, a szobormozdonyok és a Südbahn múzeum (és hotel) bejegyzései természetesen ezen út termését hivatottak bemutatni. Vonatunk az "Aranybánya Kft." elveihez híven a MÁV-val nagy rokonságot nem mutatott, a 12 kocsiból hat használt, osztrák Schlieren kocsi volt. Amik valóban kényelmes, jó futású kocsik, de közük nincs a magyar vasúthoz. Ez mondjuk teljesen nem igaz, mert az egy időben Tatabányáig is bejáró Euregio vonatok ilyen kocsikkal futottak pár éve, de ezt mégse lehet meghatározó jelentétnek tekinteni. A többi kocsi pedig kopasztó volt.. kajálda, pullman, szalon. A mozdony a szomszédos hálózat eltérő áramneme miatt egy kétáramnemű osztrák Taurus volt. Persze a Nyugati 10-ről, a parádévágányról indultunk, csakhogy megcsodálhassuk a teljes körvasutat is. Mindegy is, az ár jó volt, visszafelé ittuk is a levét..

Zöld-sárga földön, Sopronban volt egy pár perces pihenőnk, pár vágánnyal odébb még egy Púpos is pihent. A GySEV hamarosan újabb vonalakat vesz át, így a nyugati határszél lassan, de biztosan az ő kezükbe kerül. Mivel ritkán jutok erre a vidékre mindig rácsodálkozom, hogy van élet a MÁV-on túl is az országban és nem csak az egyre szaporodó teherszállítással foglalkozó cégek személyében.

Kisvártatva átkeltünk a határon. Manapság már nagyon kell figyelni, hogy az ember ezt észre is vegye.. Vonatunk egyre kanyargósabb, dombosabb vidékre jutott. A távolban már látszanak a hegyek is. Innentől kezdve egyre több fej, fényképező és kamera jelent meg az ablakokban.

Általában véve nem készült sok használható képem, főleg nem az odaúton. Köszönhetően a fejeknek. Az odaútról csak ezt a kettőt mutatnám. Az elsőn a 688 méter hosszú Weinzettelwand alagút és a majd 239 méter hosszú Weinzettelfeld alagút. Az előbbit éppen elhagytuk, de már a másikból készült a kép. A második képen pedig a semmeringi Alter és Neuer (régi és új) alagutak bejárata látható. Ezek a leghosszabbak, a kettő átlaga másfél kilométer sötétség.

Odafelé több helyen is megálltunk, csakhogy kicsit térben visszaugorjak. Itt Breitenstein peronján lógunk túl, nem is kicsit. Mi a szerelvény végén még küzdöttünk a túlemelt sín miatti dőléssel.
Mürzzuschlagban Südbahn múzeum, kis belváros, cukrászda.. majd az első adandó személyvonattal vissza Semmeringig. A németül nem tudó turista akár magyar menüt is választhat a jegyautomatánál, így még könnyebb a jegyvétel. Habár többször jártam már Bécsben, még soha nem utaztam az ottani S-bahn forgalomban is résztvevő 4020-as SGP motorkocsival. Az elmúlt képeknél gondolom már nem kell említenem a táj szépségét :)


Visszafelé már a vonat eleje lettünk, mivel a túloldali négyesben ülő idősebb pár felajánlotta a helycserét a visszaútra így a másik oldalt is láthattuk rendesen. Ez a két kép nem a legjobban sikerült, de az alagútban végződő Kalte Rinne viadukt talán az egyik legismertebb műtárgya a vonalnak. Egyben a legmagasabb is, 46 méterével. A második képen szereplő nem egészen 14 méter hosszú Kleiner Krausel alagút viszont a legrövidebb a 41 kilométeres vonal 16 viaduktja és 14 alagútja közül.

Vonatunk Taurus mozdonya hosszabb mint az alagút. A 142 méteres Wagnergraben viadukton már elfér vonatunk pár kocsija is.


A Rumpler alagút ugyancsak nem túl hosszú, de mivel ívben fekszik legalább látványos. Jól mutat a bejárata mellett a vonalra jellemző kinézetű épület, talán őrházként funkcionálhatott. Még nagyon kölök voltam mikor láttam valami filmet, valami kosztümös gőzösös volt, alagút is volt benne, meg valaki meg is halt mintha. Akkori fejjel elég nyomasztó volt, persze gőzöm sincs mi volt. Lényegtelen is, de erről a helyről ez ugrott be :) A Pettenbach alagútról semmi nem jut eszembe.

Mürzzuschlag felől az utolsó, Bécsújhely felől érkezve a vonal első látványossága a 228 méter hosszú Schwarzatal viadukt. Búcsúzóul még a nap is kisütött. Egy utazásból gyakorlatilag lehetetlen megörökíteni mindent, de talán sikerült egy kicsit átadni a hangulatát ennek a remek hegyivasútnak. Régóta szerettem volna eljutni ide és nem kellett csalódnom. Legközelebb a payerbachi villamos kisvasút és a Raxbahn lesz az uticél ha errefelé jutunk. A MÁV Nosztalgia visszaúti bénázását pedig igyekszem elfelejteni, valamint ajánlom nekik is saját üzletszabályzatuk olvasgatását.

2011. július 9., szombat

Kolozsvári utca, vágányzár előtt

Július 8 és augusztus 6 között végre megtartják a vágányzárat a 37-es villamos Kolozsvári utcai szakaszán. Ezen a körülbelül egy kilométeres szakaszon az elmúlt évek 20-25 kilométeres lassújele után a közelmúltban mindösszesen 10 km/h sebességgel "hasítottak" a villamosok, öt perc alatt leküzdve ezt a nem túl hosszú távot. Habár ezen bejegyzés élesedésekor már pont elkezdődött a vágányzár, nem árt megemlékezni erre a szakaszra. Az új, BKK-s vezetés az idei évtől többet szán a villamospályák rendbetételére, bár a július 13-tól tervezett Gellért rakparti vágányzár megint késik, több helyen is várható az idén pályafelújítás, még ha nem is ilyen hosszban mint ezen a szakaszon.

Röviden ennyit a pályaállapotokról. Vasúti pályára kevésbé emlékeztető, összetömörödött, földes, gazos maszlag. Ha jól azonosítom 1939-es diósgyőri 34-es "C" sínekkel. Magyarán elvileg 34,5 kilogramm/méter-es sínekről van szó, amik már ránézésre is kicsinek tűnnek a manapság használt komolyabb terhelésre tervezett típusokhoz képest. Ezeket nyomtávtartókkal próbálták valamelyest párhozamosan tartani, de mint a képen látszik ez már reménytelen.

Két kép 2007 nyaráról, jó két évvel ezelőttig még Ganzok kígyóztak a pályán, ami mint látszik már akkor se volt jobb bőrben. Azóta megújult pálya az egykori vásárvárosi 29-es villamos elágazása (amit akkor ki is szedtek) és az Őrház között, a Blaha irányú megálló az áramátalakítótól akkor került mostani helyére. Meg kell azonban jegyeznem, hogy a Salgótarjáni utcában se sokkal jobb a helyzet, csak ott még a kocsiszínes Combinok is szenvednek a hullámvasúton..

A városban pár helyen még találni ilyen emlékeket. Az 1922 és 1949 között létezett 'Beszkárt' egyik kapcsolószekrénye lehetett talán. Mivel több régi oszlop is meg lett jelölve és közel se vagyok biztos benne, hogy a vágányzár végeztével is találkozhatok még velük inkább megörökítettem ezt a korai békávés emléket is :)

Az utolsó vágányzár előtti üzemnap a négy naposra ígért hőségriadó első napja is volt egyben, persze csak nekem érkezett pár felhő is, hogy az amúgy is ritkán járó villamosokat nehogy nyugodtan tudjam fényképezni. Ezen két képnél szerencsés voltam, bár látszik az árnyék mindkettőn..

A MÁV állomás típusú megállóelnevezések is megváltoztak már két-három éve, simán csak vasútállomássá lettek. Az elmúlt évek átszámozásai és átnevezései azonban valahogy ezt az esőbeállót nem érintették, eddig. A második kép szerelvénye már tovább haladt a Halom utca felé.

A villamos mellett magas töltésen fekszik az állomás, ennek oldalára kapattam fel ahol ez az elhagyatott, kizöldült zöld teherkocsi ácsorog, mögötte pedig a cseh ČD Cargo látványos festésű 240 106-5 Laminátkája kígyózik az 1-es vonal felé hosszú konténervonatával. A második képen megérkezik a megállói tájékoztató a vágányzárról. Nyolcadikán délután kettő előtt nem sokkal, a másnap kezdődő változásokról. Hiába vagyok tisztában azzal, hogy a kedves utasok java _semmit_ nem olvas el, hiába van rikító sárga színe, de ez esetben a kihelyezés időpontja, és maga az elhelyezés se ad túl sok esélyt nekik...

Az első képen lévő szerelvény már szerepelt, két képpel és a valóságban pár méterrel korábban, de nem hagyhattam ki, hogy a Napközi nevezetű kocsmával is megörökíthessem. A második kép május végén készült, pont amikor a MaVITE Bengálija pár megállóval arrébb, a Sörgyárnál ácsorgott. Én azonban Sülysápról hazafelé rossz irányba bámultam a vonatról, előző nap a neten se olvastam róla, így csak pár vacak 37-es képem lett a szinte megismételhetetlen fotótéma helyett. Így jártam..

Búcsú a 10-es szakasztól. Idáig, nagyjából pont a megállótábla vonaláig újult meg legutóbb a pálya, igen jelentős a kontraszt a két rész között. Legközelebb remélem néhány a felújítás alatt készült képpel jövök ezen szakaszról..

2011. július 4., hétfő

Nagyvárad, nagy vonalakban

Kétszázezres város, mely Trianon óta (kis szünettel) Románia területén fekszik, kevesebb mint 10 kilométerre a határtól. Lakosainak több mint 25%-a magyar. Talán egyedüli város ahol olyan gömbölyű Tátrák (esetünkben a keskenyebb T4-es verzió) közlekednek melyekben magyar felirat is figyelmeztet, hogy "Hirtelen megállás esetén történő baleset elkerülése érdekében kérjük fogódzkodjon!". Az új Siemens ULF kocsikból "persze" már kimaradtak a magyar feliratok. A pozsonyi várospropaganda egész alakos járműfestésekkel állítja, hogy ők a Kis Nagyváros (Little Big City), Várad kb. feleakkora, talán pont ezért, ott valóban érezni ezt. Városi forgatag, neoromán blokk eklektika (elvonatkoztatva az igazi jelentésektől, érdekesen átvitt formában valahogy így definiálom a román lakótelepek építészeti "stílusát") ellentételezésül századfordulós magyar építészet a belvárosban. Mindez meglehetősen falusias keretben, sokszor határ nélkül összemosódva, villamossal kiszolgálva. Kettős város, több értelemben.

Oda és vissza: Vonattal sajnos felejtős. Román idő szerint (+1 óra) délre ér oda az első közvetlen vonat Pestről és délután (kora este?) hatkor már vissza is kellene indulni. Hat óra édeskevés. Esetemben az autó kilőve, marad a busz. Húzós, de vállalható. Oda Orangeways, este 11 Népligeti indulás. Mivel Berettyóújfalunál egy időre elakadunk a defekt problémákkal küzdő "ellenvonat" miatt végül kinti idő szerint valamivel hajnal öt utánra értem ki. Mivel a visszautam az OW lemondta kis módosítással a váradi Gig Impex / Eurolines járattal jöttem. Magyarán kifelé háromtengelyes Bova 'luxusbusz' vissza Wolksvagen LT35 kisbusz. A lényeg persze az a 13 óra amit az ember a városban tölthet, a fáradtság ellen pedig nem rossz módszer a kávé.

A helyi üzemeltető az OTL, magyarul Nagyváradi Helyi Közszállítási Vállalat. A városban buszok és villamosok közlekednek. Valamint rengeteg taxi és személyautó, de maradjunk a villamosnál. Három viszonylat 1-3 közlekedik, az egyes és a hármas aszerint, hogy a belvárosi nagyhurkot melyik irányból kerüli N és R változatokra oszlik tovább. A 19 kilométeres hálózat nem számít soknak, mégis ezek adják a tömegközlekedés gerincét, a buszos vonalak kapacitás tekintetében elhanyagolhatóbbak.

Az infrastruktúra javulóban, de közel se tökéletes, ennek következtében a pályasebességek is ingadozóak. Sok helyen közlekedik az autók között a villamos, ott se lehet száguldozni. A járműpark méginkább a kettősséget bizonyítja. Használt, igencsak lelakott német eredetű Tatra T4/KT4 villamosok, melyek egy elnagyolt beltéri festésen túl sok változáson nem estek át. Ezekkel szemben 10 alacsonypadlós, Siemens ULF. Az utastájékoztatás is rendkívül kettős. A Tátrákon megállóbemondást senkitől se hallottam, az ULF-on mondja a gép, az utastérben elhelyezett tájékoztatók viszont mindkettőből hiányoznak. A megállói táblázottság eléggé elnagyolt, a kihelyezett menetrendek nálunk pár évtizede kimentek a divatból, lásd első kép.

Ezzel szemben kiépült már a GPS alapú forgalomirányítás és 24 frekventáltabb villamosmegállóban digitális kijelző mutatja mi érkezik legközelebb. Szóval ki lehet jelenteni, hogy az irány jó csak kicsit nehézkesen megy az átállás. Az új villamosok vásárlásával bizonyították, hogy jövőben is alapoznak az ágazatra. Pár év múlva talán Váradon is az aradi Astra Vagongyárban készülő Siemens Imperio villamsok fognak közlekedni a városban..

Megérkeztünk tehát, nagy vonalakban azt is tudjuk, hogy hová. Nincs más hátra mint valamelyik villamosmegállóban keresni egy hasonló kis bodegát. A jegyek árai magyarul is olvashatóak, én a pénztárossal is megpróbáltam magyarul szót érteni, de vele nem volt szerencsém. Az újságos akitől Bihari Naplót vettem viszont magyar volt, tehát nem lehetetlen vállalkozás. Végül angolul vettem meg napijegyem, hajnal hat előtt pár perccel a Ciheiului nevezetű villamosmegállóban, 10 lejért (kb. 640-670 forint). Elkezdődött a nap.

Folytatás később..