2013. december 23., hétfő

30a, Futár, Troli80, V1, VB Credo, Kelenföld

 Idén nem nagyon volt bejegyzésem, év végére most következzék hát egy nagyobb lélegzetvételű. Csapongó témákkal, egyhangú, borús és szürke képekkel :) Vigyázat, sok lesz a betű! 
Kezdetnek Tárnok állomáson a december 15. óta közlekedő Székesfehérvárról Kelenföldön át Kőbánya-Kispestre tartó, G43-as viszonylatszámot kapott újdonság. Egyesek rögtön S-Bahnnak titulálják ezt a Ferencvároson át közlekedő vonatot, pedig attól azért még messza vagyunk, de kezdetnek talán jó lesz. A 30a vasútvonal felújítása véget ért, a menetrendváltás pedig új viszonylatokat és viszonylatszámokat hozott. Nekem Velenceiként ez annyit jelent, hogy az eddigi óránként egy vonat helyett két lehetőségem is van Pestre menni. Egy közvetlen a Délibe, egy Kökire.. de a Kökis vonathoz van csatlakozás Martonvásáron, így mindössze két perccel hosszabb menetidővel, de azzal is el lehet jutni a Délibe. A G43-as a 'felső pályán' közeledik, azaz Tárnok-(Érdi elágazás-)Érd-felső-Campona útirányon. A Z30 viszonylat vonatai Érd-Alsón át közlekednek, Kelenföldig megállás nélkül. (Z: zónázó, G: gyorsított)

 
Ugyan Tárnokon is át lehet szállni a G43-ról a Z30-ra, de akkor némi séta és aluljárózás vár az emberre, Martonon csak a peron másik oldalára kell átsétálni általában. A G43-as képem még a menetrend váltás első napján készült, a beígért szóló Flirt motorvonattal.. azonban én eddig csak V43(431)-By-By-By vagy V43-By-Bdbh-Bdbh szerelvény összeállításssal utaztam. Wifis Flirt vs. műbőr romantika. Pest felől is biztosított egyébként az átszállásos megoldás, így a Déliből is egy közvetlen és egy tárnoki átszállásos lehetőség van Fehérvár felé. A martoni/tárnoki átszállásokra menetrend szerint 3-4 perc áll rendelkezésre, de az eddigi tapasztalatok alapján csúszás esetén bevárják egymást a vonatok. Márpedig az 5-10 perc késések még mindig általánosnak számítanak, így ha nagy a csúszás, előfordul, hogy egy gyorsvonat elengedése miatti nagytétényi félreállítás lesz a történet vége, ami csak növeli a késést. 20 perc simán összejöhet.. Ennek ellenére összességében javult a szolgáltatás minősége, ami jó.

A Futár, az új Forgalomirányítási és UtasTÁjékoztatási Rendszer is kezd éledezni szépen lassan. Igaz, már több éves a késés.. már 2011 szeptemberében lehetett látni kísérleti Futár panelt a 306-os pályaszámú Ikarus 435T troliban, ám a projekt már akkor is késében volt. Mára a buszok és trolibuszok megkapták a szükséges fedélzeti berendezéseket, a villamos ágazat azonban igencsak el van még maradva. Legjobban Szépilona kocsiszín modernizált Tátrái, a T5C5K típus futárosításával haladnak, de még messze a vége, hogy az utolsó Ganz csuklós is megkapja. A városban elhelyezett Futár karók  (akasztófák) egy része azonban már valós forgalmi adatokat mutat, de csak néhány busz és trolivonal mentén. Egészen pontosan 30 helyen a tervezett 268-ból.

 Idén nyolcvan éve, hogy megindult a budapesti trolibusz közlekedés Óbudán. Idén troli nyílt napon ugyan voltam, de nem volt még olyan régen a 75. évfordulóra rendezett Zách utcai rendezvény se.. Az évforduló tiszteletére a Közlekedési Múzeumban nyílt időszakos kiállítás mely születésnapomig, február 16-ig várja az érdeklődőket, valamint a BKV nosztalgia trolijai állnak az épület főbejáratánál. Sorban előről: Ziu 9, Ikarus 260T, Ikarus 60T + ÁMG pórkocsi és Ziu5.

 A Szegeden megújult Ikarus 60T és a tavalyi, a Zách utcai garázs ötvenedik születésnapját ünneplő troli nyílt napon debütált ÁMG pótkocsi szemből majdnem tökéletes illúziót nyújtó szerelvényt alkot.,Bár a színek sajnos nem passzolnak egymáshoz. Se a piros, se a fehér részek.. és igazából egy kicsit messzebb állnak egymástól. Ha minden igaz az Ikarus hatvanas már nem tér vissza Szegedre hanem a fővárosban marad, azonban két dolog árnyalja egyelőre a képet. A pár éve megújult vázszerekezete nem alkalmas a pótkocsi vontatására, illetve a nagyobb probléma, hogy jelenleg még hajtása sincs. Talán kap majd Ziu 9 belsőt és akkor legalább mozoghat is, nem tökéletes megoldás, de mégiscsak mozgásban látni lenne az igazi.

 
 A Ziu 9-es mintha kicsit elkülönült volna többi társától, igaz a típus nem is olyan rég még mindennapos látvány volt ezen a környéken. A tavalyi nyílt napon (igen, rejtve újra linkeltem) a 927-es Ziu iszonyatosan korrodált, oldallemezektől megszabadított vázát láthatta a nagyközönség. Azóta a 929-es is megújult. Egészen furcsa rendesen kilakatolt Ziut látni. A beltér egyébként az utolsó forgalmi állapotnak megfelelő, különösebben nem nyúltak hozzá.

A korrózió nélküli Ziu után egy kép erejéig a 004-es Nohab, illetve ami megmaradt belőle.. az orra. Szegény kezd elfáradni, rendesen.

 
Utamat az 1-es villamos december 15-én átadott Lehel utca (bár szokás útnak mondani, pedig utca) Árpád híd szakasza felé folytattam. Az Erzsébet királyné útja megálló egészen pontosan úgy fest mint az össze többi a Hungárián. A leszaggatott vadplakátok miatt rozsdásodó oszlopok, firka és rohadás mindenhol. Az évek során kozmetikázásként felkerült festékrétegek csak pillanatnyi javulást jelentettek. A mindenféle süppedésekkel teli nagypaneles villamospálya pedig az utolsó utániakat rúgja, a villamosok forgóvázaiba.. az utasok idegrendszerébe. Egy hármas T5C5 szerelvény három kocsija ritka, hogy pontosan ugyanúgy álljon, valaki mindig kidől a sorból. 

 
Ugyanaz, két nézetből. Jó érzés sima pályán utazni, bár ez nem újdonság, errefelé mégis. A megállók, és úgy általában minden kapcsolódó építmény meglehetősen félkész még. A lényeg a villamospálya határidőre történő átadása volt, a többi meg ráér. Az új esőbeállók jelenleg maximum tényleg az esőtől óvhatnak, de csak szélcsendben, remélem ez változni fog. A peron széles, de meg kell jegyezni, hogy a régi megállókiosztás a jövőben is marad, azaz a Teve utca felőli oldal a Bécsi út felé tartó tuják megállója, a Volán pályaudvar melletti megálló a Közvágóhíd (jövőben Fehérvári út) irány megállója. Utóbbi jelenleg még nem készült el, ezért a József Attila Színház szomszédságából indulnak a villamosok útjukra.

 
 
Az elkészült szakasz végig ugyanilyen, néhány a vágányok közti földszigettel, ahová gondolom némi természetet fognak becsempészni. Ezen a szakaszon füvesített pálya, de a forgalmas útszakaszon, a Honvédkórház szomszédságában talán fontosabb is, hogy a mentők is tudjanak közlekedni a pályán. Az Árpád hídnál visszafogó váltó készült, amit azonban időhiányomnak hála nem örökítettem meg, csak a lezárt feljárót az aluljáróban. Témazárónak pedig egy kép az emelt peron és a Tatra viszonyairól. Ugyan az alacsonypadlós villamosok érkezése még várat magára, legalább az első lépés kisebb.. a villamosra fel.

Időm pedig például ezért nem volt, mert a híd felhajtóján készülő villamospálya megörökítése helyett inkább a Volán pályaudvar érdekelt. Kezdetnek két kedvencem: Volánbuszos Volvo Esztergom felé, és a bármi ami Vértes Volán kategóriában induló GZK-855, Ikarus EAG E95. Aki nem mellesleg vonatpótlót játszik a részlegesen már átadott esztergomi vasútvonalon.

Ez pedig jó lesz átkötésnek azért amiért igazából a buszok közé vetettem magam. Visszatérő rémálmom amikor Tatán az 1-es buszon, amivel iskolába jártam megjelent az első Credo 9,5 busz.. igen, Vértes Volán. A jobb oldali két Vérteses Credo még azt a korszakot idézi bennem, kinézetre egészen biztos, pedig ők már az EC12 széria tagjai. Node a bal oldali Credo Econell 12.. még a végén valami Győrből ami kezd busz formájú lenni. Egy közös Volán tender keretében 49 Credo busz kerülhet az ország különböző társaságaihoz, ebből 16 (MMT-618–637) pedig a Volánbuszhoz főképp a 10-es út térségébe, az Econell típusból. Kinézetre a két és fél éve a BKV-nál is járt Citadell típust idézik, azonban egy jól optikai tuningolt, a Kravtex hagyományait követő kiskerekes típusról van szó.

A közelmúltban Pécs városában indult meg a Credo buszok újbóli 'felfedezése', értem ezt úgy, hogy az elmúlt évek beszerzési stopja után a Tüke busz rendelt újra nagyobb tételben Credot, azota viszont folyamatosan csordogálnak ki a gyárudvarról a különféle kivitelő buszok. A gyárudvart pedig úgy kell érteni, hogy a Kravtex az elmúlt időben azért, hogy ne kelljen teljesen bezárni az egész kócerájt, a saját szakállára, a saját udvarára termelt. Ezek a buszok kezdtek most elfogyni pár rendkívül rövid szállítási határidővel kiírt tender keretében. Hogy miért aggódnék ha Kravtex lennék? Mert export nincs, jelenleg nem annyira barát az ország vezetés, ráadásul Győrben a Rába égisze alatt megjelent a "Nemzetibusz", azaz a Credokkal ellentétben jelenleg nulla magyar hozzáadott értéken tartalmazó Volvo együttműködés. Ami viszont a vezetés barátja. Most ugyan ki lehet söpörni az udvart, de hiába fejlődött a termékpaletta egészen bíztató irányba, még mindig hallani minőségi problémákat és a jövő tenderei valószínűleg nem rájuk íródnak. Egyébként nem csúnya buszok.

 
A napomat Kelenföldön fejeztem, vonatra várva. Itt az M4 felszínrendezési munkái a város más pontjaihoz hasonlóan véget értek. A felső kép kicsit korábban készült, egy kicsit káoszosabb állapotban, a lenti december 19-én, a bejegyzés többi képéhez hasonlóan. Egy újabb Volán pályaudvar, az Etele téri és az új hideg fehér ledfényben úszó díszburkolat világ.


A vasúttól a buszok felé érzetre pár méterrel többnek tűnik a táv. Egyébként ha a fák megerősödnek kicsit nem lesz csúnya, csak olyan modernül semmilyen. Remélem azért a magasabb Iso és a kerítésen támasztott fényképező ellenére is élvezhetőek valamennyire a képek. 
Idénre búcsúzom, két bejegyzésemmel (és egy el nem készülttel) ez volt majdnem hét évem leggyengébb éve. Jövőre szeretnék eljutni a három vidéki városba, a debütáló miskolci Skodákat megnézni, a debreceni új kettes villamos, új CAF villamosaival utazni, a szegeden most átadott 10-es trolival utazni, az új Ikarus-Skoda trolikkal. Az elmúlt évek közlekedési fejlesztései az EU-s finanszírozási ciklus végéhez érve szép lassan beérnek... Kellemes ünnepeket, BUÉK!