2014. február 3., hétfő

Payerbach-Hirschwang... üzemszünetben

2011 után 2012-ben is visszatértünk a közeli osztrák hegyekbe, a Semmeringbahn Payerbach-Reichenau állomása mellől indul a Payerbach-Hirschwang Lokalbahn, vagy Höllentalbahn. Az eredetileg 6,1 kilométeres, 760 milliméteres nyomtávú, villamosított (550V) vasútvonal 4,8 kilométén ma is közlekednek a villamosra hasonlító keskeny nyomtávú, 1926-ban gyártott motorvonatok, vagy a szobormozdonyos bejegyzésemben látott kis villamosmozdonyok által vontatott szerelvények. Szóval jó kis program lett volna, ha nem nézem be a dolgot, ugyanis jellemzően csak június és október közt közlekedik a napi három és fél vonatpár a vonalon. Szóval jó elképzelés volt, hogy kisvasút a Rax felvonóig, fel a hegyre, le a hegyről, vissza kisvasút.. csak az nem járt.

 
Azért valahol tartottam attól, hogy így járunk, mert kissé felületesen informálódtam az indulás előtt, de azért elmentünk a kisvasút állomására, aminek hollétére jópár táblácska utal. A nagyvasút vágányai alatt ez a kis aluljáró vezet az állomásra, ahol üresség és egy kis dízelmozdony fogadott csak minket. Nos igen, hibáztam. Mindenesetre elindultunk gyalogosan a végállomás felé. Annyit azért nem buktunk, kicsit szeszélyes volt ugyan az időjárás, de a friss levegő, a szép táj és a Schwarza völgye azért kárpótolt minket.

 
Aztán végül már gyakorlatilag a végállomáshoz értünk mikor valami jármű közeledésének hangja törte meg a csendet. Legnagyobb meglepetésemre a Payerbachban látott kis mozdony érkezett meg. A V10-es mozdonyt a Jenbacher Werke gyártotta 1959-ben, a Böhlerwerke kapfenbergi üzeme használta. Magyaros hasonlattal Ózdon volt iparmozdony :) 1986-ban került erre a vonalra. Vezetője kényelmesen nekiállt a váltókat kenni.. így telik hát az üzemszünet. A kocsiszín épülete is itt található, úgy 400 méternyire maxmum, de persze ezt se tudtam.

Jó egy kilométerre a kisvasút végállomásától található ez a kis duzzasztó, a Schwarza egészen szép árnyalatú itt a felsőbb szakaszon. Népszerű kiránduló hely ez, hiszen aki a bécsi ivóvíz útjára kíváncsi errefelé is végig kell haladnia.

 
A más emlegetett Raxscheilbahnnal már nem volt időnk felmenni a hegyre, bár völgy béli állomásáig azért elsétáltunk. A Höllentalbahn itteni állomása hirschwangi állomása arról árulkodik, hogy itt egykor bizony sokkal nagyobb élet lehetett. A vágányok, illetve a nyomokban vágányokat tartalmazó rét felől nézve csak a pusztulat nyomait látni, a Lokalbahn Strasse felől nézve azonban úgy tűnt lakják az épületet. Összességében tehát láttunk is valamit, meg nem is, a tévedésem azért kicsit kellemetlen, de annyira csak nem sikerült rosszul a nap. Mentésemre szoktam, hogy nem szoktam ilyen tájékozatlanul elindulni sehova se..

 
 Hirschwangból Payerbach felé visszasétálva időztünk egy kicsit reichenaui kastély szomszédságában egy cukrászdában. Itt, illetve nem túl távol innen született Habsburg Ottó, az utolsó magyar király fia, a 2011-ben elhunyt utolsó Habsburg trónörökös. Az állomásra visszatérve egy tipikus 6020-as motorvonat fogadott minket, majd kisvártatva megérkezett a vonatunk, egy a GySEV által az ÖBB-től bérelt, átmatricázott Taurussal az élen. Nem vele indultunk, odaúton Sopronban kaptuk őt, mozdonyunk problémája miatt..

 
 
Zárásként három teljesen OFF kép. Még az odaúton, Sopronban készültek. Az első képen M42 001, "Szörnyella. 1994 gyártotta a Ganz-Hunslet, de sorozat nem lett belőle, egyke lett. Kezdetben a MÁV-nál szolgált, majd a GySEV vette át és zöld-sárga lett. Kis túlzással (járműszerkezetét tekintve) egy dízel Szöcske (V46) és egyben a magyar mozdony gyártás utolsó példánya lett. A Bobók (M44) leváltása lett volna a cél vele, de a kilencvenes években se volt már olyan anyagi helyzetben a MÁV, hogy sorozat legyen belőle. A második képen a Soproni állomás várója, a csattogós, Solari Udine féle utastjékoztató kijelzővel. A harmadik kép villamos előfűtő gépét, az 1966-ban gyártott ex. V42 529-et már ne keresse senki itt, 2013. novemberében Szombathelyre költözött, hogy egy kis kicsinosítás után a nemrég GySEV kézbe került állomáson dolgozzon tovább.